2013. június 30.

Dobozok - forever

Nem unjátok? Én nem, és akik kérik, azok sem. :D Dobozolni fogok, míg világ a világ (legalábbis az én világom). :D 

Készült egy kisebb pipacsos, korábban már készült egy nagyobb. 



Kértek tőlem esküvőre is egyet, amibe ajándék kerül majd. Készült már egy ilyen, vagy megközelítőleg ilyen.  Kiegészítője lett egy idézetes szív. Hátul zsebe van, jókívánságnak, vagy esetleg egy kis borítéknak. 
A szív leszámolható szövegét itt megtaláljátok.







És végül egy rendhagyó színű, rózsás varródoboz. Jólesik mostanában nem rózsaszínt, fehéret, citromsárgát használni. :) Persze azok is szépek, de ennek a szépsége a különleges színe. :) Belülre varróholmik kerültek. A gombostűket, biztostűket mágnesek fogják. Az ollót is így szerettem volna rögzíteni, de nehéznek bizonyult, és ha bezárom a dobozt, leesik belül az olló. 








2013. június 29.

Főnix

A főnix madár jutott eszembe, most hogy újra éled a blogom, és más kedves blogolóké is. És olyan jó érzés, hogy máris vannak visszajelzések, mert így még nagyobb kedvvel folytatom. :) Mióta belekezdtem, annyi felé szakadtam, hogy sok csinálni. De megpróbálom. :) Azt is megfogadtam, hogy újra olvasom a régi kedves blogokat, mert arról is teljesen leszoktam, önző lettem és csak a sajátommal foglalkoztam (?), vagy épp nem foglalkoztam. Helyesbítek, nézegettem a blogokat, de nem írtam soha semmi visszajelzést mostanában. Pedig annyi meghatározó ember van, akiktől már az elején annyi kedvességet, ötletet, segítséget kaptam! És ezt nem szabad elfelejtenem.

Hoztam egy free mintát is, amit nem én terveztem. Egy szép főnixmadarat. :) A Pinterest-en találtam.


2013. június 28.

Rongyrózsák

Bár kicsit macerásabb, mégis sokkal jobban szeretem készíteni rojtos textilcsíkokból a rózsákat, mint szalagokból. 
Vagy ezt mondtam már? 
Hajlamos vagyok az ismétlésre...
Lásd: ebből a képből is három készült. 
Persze ezúttal nem a hajlamom, hanem a megrendelő kérésére miatt. ;D





Ez a púder rózsaszín lett a kedvencem. :)


2013. június 27.

Szürkéből egyedit


Timi sógornőm szereti a rózsaszínt, szereti az egyedit, szereti a divatot és szereti, amiket készítek. Ezek ismeretében, nagyon bizakodom, hogy tetszeni fog a neki szánt trikó. :)
Tettem rá láncot, varrtam rá flittersort és apró gyöngysort. Készítettem két különböző méretű jojó virágot. Feldobtam kis csillagokkal, csipkével és szalaggal. :)

Tea rózsaszínben

Sógornőm kérte, ajándékba viszi. :) Azt mondta vidám legyen és rózsaszín.
A rózsaszín szerintem mindig vidám. :D Szereztem egyszerű kis gombbehúzó készletet is, így minden passzol mindenhez a dobozon. :)



Süti minden tea mellé jár...


Reggelire is...




Kopott keret

Készítettem egy koptatott, öregbített keretet, hogy legyen egy tutoriálom, én hogyan is készítem az ilyesmit. A dobozok hasonlóképpen készülnek. 
A képes leírást itt találjátok.


Rákaptam a decoupage-ra. Profi nem vagyok benne, de néha jó vele díszíteni. :)



Jegyzetdoboz


Volt egy játékom a Facebook-on (igen, tudom, már megint a Fb.) :) 
500 látogató tiszteletére készítettem, sorsoltam ki ezt a kis jegyzetlapokat rejtő fémdobozt, és a hozzá illő kis telefonregisztert. Saját mintámmal díszítettem mindkettőt. Nina Cézar fonalával hímeztem. 
A mintát itt találja, akinek megtetszik és kihímezné. :)

Mééééég levendula

A levendulás mizériák második felét mutatom. :)

Készült még:

 Bonbonosok, bonbonosok... Megunhatatlan cukiságok. Még megvannak, a szokásosnál nagyobb méretűek. Oldalukon is megállnak. 


Dobozoltam is. Mint mindig.
Ez a picinyke darab piperekészletet rejt.



Ez a levendulás doboz pedig varródoboz lett. 


A biztostűket egy mágneskorong tartja a helyén.


Kulcstartókat is varrtam. :)



Hűtőmágneseket is. Bár ez a fotó nem lett elég sikeres.


Készült egy kicsi notesz.


És egy picit nagyobb, ami kis retikül alakú. Még ő is gazdát keres. :)



2013. június 24.

Másik szépségem

Bálint már fél éves!
Hihetetlen, hogy elrohan az idő. Egyre aktívabb, ügyesebb és ducibb. :D Mint egy mini Fekete Laci. :D Hasra pördül könnyedén, egyébre még lusta. 4 hónaposan kijött a két alsó metszőfoga. A haja is nő ám, csak nagyon szöszke. :D Nagy dumás lesz ő is, folyton kántál, mint egy kis sámán. Átalussza az éjszakát és már elkezdtünk a tápszer mellett sűrűbbet is enni. 
Meg lehet zabálni a nagy kék szemével.
Ábel csecsemőkora után egy csoda, mivel Ábel sokáig evett éjszaka is és sokára aludta át az egész éjszakát, ráadásul őt külön be kellett szoktatni a kiságyba. 
Na igen, Bálint második gyerek. Már rutinosabbak, okosabbak vagyunk. Én pedig sokkal nyugodtabb, ezért is ennyire mosolygós szerintem.





Együtt...

Egyik szépségem


Gondoltam a kincseimet is mutogatom már egy kicsit.
Ábelem már 5 és fél éves. Szeptembertől nagycsoportos. Huncut, mint a fotón is látni. Szétszórt és figyelmetlen. Nagyon ovis még, lehet, hogy marad 4. évre is oviban. Be nem áll a szája, kistesót nagyon szereti. :) Igaz, egyre megbízhatatlanabb, most hogy már Bálint aktívabb, Ábel azt hiszi, bármit lehet vele játszani. Nem nagyon lehet őket kettesben hagyni. :)




Egy régebbi fotó a három pasimról. :)


Varrókosár


Volt egy szép kosárkám, ronda szitavékony géz béléssel. Kiszaggattam belőle. :) És kibéleltem ezzel a szép amerikai patchwork-vászonnal. Kerültek bele zsebek és mindenféle kapott, készített, beszerzett kincsek. Ideje volt, hogy legyen egy kuckó az épp aktuális munkának, mert a fa varródobozaim gépcérnákkal vannak tele. :D Elől egy jó erős mágneszárral záródik. Nem teljesen olyan, amilyennek megálmodtam, de azért szeretem. :)


Vaníliás szelet

Bár még van mit mutogatnom a tűm alól, jöjjön egy kis konyhai közjáték. :) 


Tésztához:
10 evőkanál olaj
10 evőkanál kristálycukor
fél csomag szalakáli
3 tojás
1 csipet só
annyi liszt, hogy könnyen nyújtható tészta legyen


Krémhez:
fél l tej
5 evőkanál liszt
20 dkg margarin
1 csomag vaníliás cukor
20 dkg porcukor

Margarinnal kikenjük a tepsit. (nekünk légkeveréses sütőnk van, nem vajaztam ki a tepsit, hanem a tepsi hátán sütöttem a tésztalapot, ahogy nagymamám is :))
A tésztához valókat összegyúrjuk, 4 részre osztjuk. Egészen vékonyra kinyújtjuk, olyan méretűre, amekkora a tepsi, és előmelegített sütőben 200 C-fokon 10-15 percig sütjük egyenként. (nekem elég volt 8-10 perc)
Krém: a tejből és a lisztből sűrű krémet főzünk. A margarint a porcukorral, vaníliás cukorral habosra keverjük. Ha a krém kihűlt, összekeverjük a cukros margarinnal. A lapokat megkenjük a krémmel. A tetejére is tehetünk belőle, vagy csokoládéval is bevonhatjuk. (én csak megszórtam porcukorral) Egy éjszakát hagyjuk hűtőben, hogy a lapok a krémtől megpuhuljanak!


2013. június 20.

Levendula, levendula, levendula

Sok-sok-sok-sok levendulás mizéria készül a napokban, készült az elmúlt hetekben. A Fb-ra szánom őket, uccsó albumként, mielőtt kiveszek egy hosszú "szabadságot" magamtól magamnak. Mert már nagyon szeretnék itthonra, magam kedvére, a saját elképzeléseimet elkészíteni. No meg nyári szünet lévén, Ábel is itthon van, így ő is igényli a figyelmemet, Bálint pedig lassacskán biztosan elkezd majd kúszni-mászni. Főzni is nekikezdek most már, nem hordjuk az ebédet. Szóval, beszűkül kissé a szabadidőm. 

Ám a levendulás terveimet még szerettem volna megvalósítani. :)

A levendulás doboznak nem csak külcsínje, hanem belbecse is van, amit majd máskor mutatok. :) Ez a levendulacsokor lett most a blog fejlece. :) A hímzésekhez, mint mindig többnyire Nina fonalait használtam. Szeretem ezt a készen "foltozott" vásznat is. Már a végét járja. :)


Ehhez hasonló kis képeket már csináltam, rózsás és karácsonyi verzióban. 


Volt egy levendulás dobozkám, ebbe levendula-tallérokat álmodtam. Régi csipkékkel, levendula hímzéssel. Levendulavirággal vannak tömve. Illatosítóként szolgálhatnak majd valakinek. 


Egyszer találtam egy natúr, összeragasztható persely hobbikészletet. Ebből készült ez a két kis levendula-házikó. Az egyik ajándék lett egy kedves rokon kislánynak.


Készült két felirat is. A szíveket levendulavirággal tömtem meg. Ez a barátnőmnek is megtetszett és a saját ajtónkra is szeretnék, szóval készítek még ilyet. :)



Ezzel persze nem teljes a levendula album, készül még ez-az. :)

Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online