2011. március 17.

Köszönöm!


Előszedtem ezt a régi fotót (milyen kis mazsola volt még)! :D


Úgy szeretlek Benneteket!
Mert meghallgatok, megnyugtattok és tanácsokat adtok!
Sok olyan anyuka írt, akiket szeretek, olvasok, és jól esik, hogy Ők is hozzászóltak!
Köszönöm a könyvtippeket, utánanézek! :)
A névtelen Te voltál MK barátném? :D

Egyébként este is volt műsor.
Letettük aludni, aztán jött az ötletbörze. Pisilni kell (előtte volt), ez kell, az kell (mindenféle eszement dolgot keres), apa simogass (apa simogat, majd x simogatás után kijön), ekkor kezdi az óbégatást, hogy apa simogass még. Szépen mondtuk, hogy most már apa is fáradt, lefekszünk mi is aludni. Ordított egy fél órán át (többre számítottam, bár az a 30 perc 130-nak tűnt). Mi szenvtelen arccal néztünk valamit a tévében, amiből egy kukkot se hallottunk, de nem is ez volt a lényeg, csak hogy elterelje a figyelmünket. Kicsit tudathasadásos állapotban voltam, egyszer sajnáltam, máskor dacosan gondoltam, nehogy már! Zs többször feladta volna, de mondtam, most már bírjuk ki, mert akkor mindig fesztivált fog csapni és állandóan köztünk köt ki. Sokan alszanak a gyerekükkel, én is szeretem hallgatni a szuszogását, annál kevésbé szeretem a lerúgott veséket és lábat a szájban. Így nem lehet szerintem pihenni. Szóval, mi nem alszunk vele. Minél kimerültebb vagyok, annál ingerültebb... blablabla Értitek, mire gondolok. Egyszer mentem be, amikor azt kiabálta, hogy kitakarózott. Egy kukk nélkül betakartam és kijöttem. Folytatta az óbégatást, néha halkan, néha egész bedurvult, de aztán elaludt. Még egyszer sírt fel éjszaka (ekkor a gyomrom összeugrott), de visszaaludt. Ezt már végigjátszottuk, amikor 1 évesen beállítottuk a délutáni alvását (de délután ezt végigjátszani azért nagyon más). Meséli más, hogy ő még mindig 4-5-ször is bemegy az óvodás gyerekéhez. Én a pihenésből nem engedek. Muszáj ahhoz, hogy másnap minden rendben menjen. Így sem alszom csak kb. 5-6 órát. Abból már semmiképp nem engedek.Vegyes érzelmekkel várom a mai fejleményeket.
Köszönöm a kedves szavaitokat!

Ja!
Elkészült a tulipános mintám, keretben van!
De itt olyan oltári ronda idő van, hogy megint nem tudtam lefotózni. :(
Hamarosan kész a pdf változat a Komódhoz, a Bújj, bújj, zöld ág mintáé is. Lesz még egy húsvéti is (reményeim szerint).

7 megjegyzés:

  1. Én azt mondom, csak így tovább!
    (Én a nagyszájú, aki akkorát kapott éjszaka egy édes kicsi lábhoz tartozó saroktól, hogy csillagokat láttam. Nem ám akárhova, a fülem és a tarkóm között valahol félúton...)

    VálaszTörlés
  2. Juj ...én az előzményekről lemaradtam, de átérzem a dolgot...Hááát...Nem vagyok ilyen, vagy hasonló gondjaink vannak mindig azt hiszem, hogy biztos csak én kínlódok:D...Aztán szembesülök vele, hogy minden gyerkőc bepróbálkozik...Nekünk is volt olyan időszak, hogy Fannikám konkrétan apukája fején szeretett aludni...Néha próbálkoznak még, de azért lassan belejövünk , a mindenki a saját ágyában alszik projectbe..

    VálaszTörlés
  3. "Nem vagyok ilyen, vagy hasonló gondjaink vannak mindig azt hiszem, hogy biztos csak én kínlódok:D"

    BOCSIIII ezt a mondatomat módosítom..picit fáradt vagyok gondolom nem látszik..Szóval:

    Amikor ilyen vagy hasonló gondjaink vannak mindig azt hiszem, hogy biztos csak én kínlódok...(csak ezt akartam írni)

    VálaszTörlés
  4. Barbi teljesen át tudom érezni a lelkiállapotodat,helyzetedet...kitartást és sok türelmet kívánok!:)Jó anyuka vagy,ezt bizton tudom,ne aggódj!:)

    VálaszTörlés
  5. Tökéletesen igazad van - szerintem. Szüksége van mindenkinek a nyugodt pihenésre! Neki éppúgy, mint nektek. Ha van időd, energiád javaslom Tanya Byron Vásott kölykök c. könyvét, sorozatát... Ösztönösen ráéreztél egyébként arra, amiket ő szokott hasonló helyzetekben javasolni.
    Szenvtelenül, kontaktus felvétel nélkül érdemes az el- és átalvási problémákat megoldani. Azaz nem kell hosszasan magyarázni, hogy miért kell aludnia csak következetesen, magyarázkodás nélkül újra és újra visszafektetni a helyére. Néhány nap alatt megoldódnak ezek a gondok. Nagyjából ugyanennyi idős volt a Mininő, amikor ugyanígy bepróbálkozott. Én pedig nem hagytam. Volt kb. 4 pocsék esténk.

    VálaszTörlés
  6. Drága Barbi!
    Sajnállak és értelek. Most olvastam előző bejegyzésed is, hidd el más is végig éli ezt, csak esetleg nem mer vagy nem akar beszélni róla. Volna egy tippem, lehet butaság, de talán működik...
    Valamilyen módszerrel úgy le kellene fárasztani Ábel fiút (valami sport?), hogy eszébe se jusson a műsor csak, hogy aludni akar már.
    Mi Dorka ezen korszakát úgy oldottuk meg, hogy bevállaltuk, mellé feküdtünk (felváltva egyik nap én-másik nap apa...), mesét mondtam neki és amikor elaludt, kisettenkedtünk. (Kb. 20 perc) Akkoriban találtuk ki közösen mesehőseinket: Cincin kisegeret, Mirmur cicaságot, Bömbi elefántot, aki jó barátok voltak. Na róluk meséltem fejből Dorkának esténként, az Ő kis életét felhasználva cselekményként. Nem volt hiszti, sőt alig várta, hogy lefeküdjünk és jöjjenek a jó barátok...aztán fordult kettőt, és sitty-sutty elaludt. Jó volt ez a módszer, mert az esetleges óvodai bánatait oldani tudtuk. Aztán nem is emlékszek, de szép lassan elmaradt ez a szokás. Ez a mi történetünk, nem biztos, hogy másnál is beválik, csak leírtam, hátha...:)

    VálaszTörlés
  7. Szia, nálunk a nagyobbik sokáig átjárkált hozzánk hajnalban és rengeteget forgolódott, aztán ovis korára megbeszéltük, hogy van saját ágyikója és már annyira, de annyira nagy lány, hogy ideje egyedül aludni. Az ajtókat nyitva hagytuk és kapott egy kislámpát, mert szerinte fura alakok járkálnak a szobájában. A kisebbiknél meg eleve egy szobában voltak és egész jól elvoltak együtt. Öt év van közöttük, ez a kisebbnek biztos elég meggyőző lehetett. Most is nyitva vannak az ajtók, ha rosszat álmodott, a kisebb (most 9,5 éves) néha még átjön a kispárnájával hajnalban, de már nagyon ritkán. Hétvégén délután meg együtt szundikálunk picit, ha lehet.
    Én úgy érzem, csak a biztonságérzetük hiánya miatt, vigasztalódásképp vagy feltöltődésképp jöttek át eddig. Amikor apjuk vidékre ment nemrég, akkor hárman összebújva aludtunk. Nekem egy szigorú és jégcsap mamám volt, úgyhogy én megfogadtam, aranyos mama leszek...

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írtál! Gyere máskor is! :D

Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online