2010. november 13.

Kiböktem

Végre én is kiböktem a mintáimat. Igazság szerint, már több napja kész vannak, csak bevártam több (ajándéknak szánt) dolgot, amikhez ragasztó, vagy ragasztópisztoly kellett és együtt fejeztem be mindet. Itt a Joy, a szokásos kis képtartómban. :) Ebben minden évszakhoz, ünnephez cserélem majd kis, direkt ilyen célra hímzett pinkeepjeimet. :) Készítek majd valamit tavaszra, húsvétra, nyárra is. :) Őszre már ott a halloween-es. :)




És kész lett a Jingle Bells is. :) Úgy veszem észre, hogy a kitek között olyan kis mostoha ez a minta, pedig egész helyes kis díszt lehet szerintem készíteni belőle. Amikor terveztem, ilyesminek álmodtam meg. Apró, kövér párnácskának. Nem volt időm hamarabb elkészíteni, így En vállalta, hogy elkészíti a kit borító fotójához. Természetesen rá lett bízva, hogyan fejezi be. Ő bannert készített belőle. Az én kis apró díszemhez (ami az egyik szekrény fogantyúján lesz majd karácsonykor) készítettem egy kis akasztót. Virágkötéshez használt erős drótot fakanál nyelére tekertem. Lehúztam a 'rugót' és kinyújtottam kicsit. Nem tudom mi a neve, nevezzük ékszerkészítéshez használt alkalmatosságnak - egy ilyen kis alkatrész lett a két akasztótartó. Alulra pedig három csengettyű került, a minta nevéhez méltóan. Egy kicsit változtattam a minta alsó és felső részén, de mint a minta tervezője, azt hiszem megtehetem. ;) A cukorka is remekül passzol. Csak az egyik kis csengőmet sajnálom, mert nincs benne golyó, így nem szól. Olyan kis szomorú, haszontalan így. De azért is rávarrtam középsőnek. :) A másik kettő úgyis szól. :D



4 megjegyzés:

  1. Jajj de jók!!! Mindkettő, nagyon ötletesek, aranyosak, szépek! :) Barbisak :) Remélem, karácsonyig nekem is lesz rá időm, akarom őket :)

    VálaszTörlés
  2. Mindkét munka nagyon tetszik! Az a kis képtartó tök jó és az is, ahogy eltervezted, hogy majd szezon szerint...
    A párnácska is jó, az akasztó nagyon ötletes!

    VálaszTörlés
  3. Megtalált tőleg a kreatív blogger díj, biztosan nem először :) ha gondolod add tovább! üdv anita (inspiraciok lakberendezéshez)

    VálaszTörlés
  4. Barbi, gyönyörű lett mind a kettő! A Jingle Bells nagyon ötletes, tényleg olyan "Barbis". Csodálatosak!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írtál! Gyere máskor is! :D

Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online