2010. június 8.

MEGVAN!

Megvan a csomag!


Szégyenlem ám magam, hogy ilyen rosszindulatú voltam, és rögtön azt feltételeztem, hogy valaki lenyúlta (bár biztosan arra is van példa). Gondoltam én arra is, hogy az esőzések miatt nem jut el. Végül majdnem bejött. Csak nem az utak miatt, hanem olyan "banális" okból nem érkezett meg Ninához, hogy leáztak a címek a papírról! (Bár azt nem értem, hogy hogyan - nyitott kocsiban szállítják, pocsolyákban úsztatják?...)
Sokat telefonáltam és annyit tudtam meg a csomag útjáról, hogy elsején feladtam, 5-én már a posta logisztikai központjában volt, ott pedig 7-én kezelték. A kezelés gondolom annyi volt, hogy cím híján a vonalkód alapján azt meg tudták állapítani, hogy az én városomból érkezett. Visszapasszolták ide, mázlimra pont rákérdeztem visszaérkezése után fél órával a postán és meglett!!! :D
Igencsak elkerekedett a szemem, mikor elém rakták.
Sérült, de mivel nem az én hibám volt, átcsomagolják, felcímezik (még egy bélyeg is leázott róla), és újra viszik.
Megnyugodtam, de egy kicsi félsz még van bennem, mert még mindig nincs Nina kezében, de most már hamarosan. :)
Megsérült a belső díszcsomagolás is, de úgy tűnt az ajándék ép. Remélem!
Szurkoljatok, hogy most már mielőbb ott legyen! :D

14 megjegyzés:

  1. De jó!Akkor ez úttal érdemes volt utána érdeklődni!!!Viszont az egy érdekes kérdés, hogy ha nem teszed akkor mi van?Wgy idő után elfekvőbe megy?Khm...Fura, hogy hogy tud leázni egy cimke, mert mondjuk az ajánlott levelek címzettjeit és feladóját nem rögzítik sehol....

    VálaszTörlés
  2. Khm..: ezúttal ( bocsi, de olyan hulla fáradt vagyok, hogy ez elkerülte a figyelmemet:D.

    VálaszTörlés
  3. Thank you very much Barbi for the info about the slippers... I'll try to make !!

    VálaszTörlés
  4. Huhh,
    örülök, hogy meglett és most már tényleg úton van. ... bízzunk benne, hogy oda is ér.

    VálaszTörlés
  5. Szurk-szurk!!!:))))
    És éljen-éljen!;D

    VálaszTörlés
  6. én szurkolok, és nagyon örülök, hogy meglett a csomag, de kérve kérlek, hogy ezentúl mindent tértivevényesen adjál fel, mert úgy nem lehet lenyúlni!!!! :-)

    sok puszi

    VálaszTörlés
  7. De jó, hogy meglett! (A kérdés azonban jogos, mi van, ha nem telefonálsz? Mégiscsak lett volna egy gazdája, nem?!)

    VálaszTörlés
  8. Hálistennek :))) Nagy kőszikla esett ám le :)))

    VálaszTörlés
  9. Én is gyanakodtam, hogy csak úgy eltűnt... és kösz, hogy olvasol minket:) Profi munkáid vannak!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írtál! Gyere máskor is! :D

Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online