2010. május 29.

Felbukkanó csecsebecse


Annyi mindenbe belekapok mostanában.
Hol a Székely Samplerembe öltök pár x-et, hol pedig a folyamatban lévő ajándékokat próbálom most már végleges formába önteni. Semmivel sem haladok. Nagyon vágyom már rá, hogy a saját magamnak készülő dolgok is haladjanak, közben a Komódhoz is rittyentenék már valamit. Ábelnek is kellene nyári nacikat varrni. Valahogy nem működik most az időkibővítőm. Mostanában nem bírok sokáig ébren maradni. Aztán többet vagyunk a szabadban is Csöpesszel (már ha a rémes időjárás engedi). A babatalálkozók is folytatódnak. Elkezdtem tornára járni sógornőmmel és barátnőmmel. Step-aerobic. Régen is nagyon szerettem. Most újra kezdtem, de még igencsak kimerít.
Anyukámhoz sem jutok el annyit, amennyit szeretnék. Sajnálom anya!

Most épp nosztalgiázok.
Sógoromék hazahoztak nekem egy régi emléket, amit Ábel születése után adtam nekik kölcsön. Ez egy kis napló, amit akkor kezdtem el írni Ábelnek, amikor megtudtam, hogy várandós vagyok. Persze, akkor még azt sem tudtam, hogy fiam vagy lányom lesz-e. Sógornőm, Ábel keresztanyja azt mondta, nagyon szívesen írna hozzá és elvitte. Mostanában jutott eszembe, hogy úgy elolvasnám, miket is írtam bele, ezért ők visszahozták. Sógornőm azt mondta, nem írt bele, de nem is bánja, mert úgy gondolja ez annyira személyes, és csak az én gondolataim Ábelhez, ne írjon bele más. Ez igazán kedves tőle. Nincs tele a napló, én nem bántam volna, ha ír bele más is a családból, de így hátha tudom folytatni egy másik picúrnak, ha majd eljön az ideje.
Soha nem írtam naplót, nem is fogok, csak ha még egy kicsi érkezik. Inkább vágyakozás, várakozás van benne, mint mélyen szántó gondolatok. :)


Egy lapot megosztok veletek is. :)
(Már aki el tudja olvasni az írásom...)



***

És itt az újabb bizonyítéka a kapkodásomnak: a sok megkezdett dolog közepette, kiszabtam magamnak egy táskát is. Nemes egyszerűséggel Cillának nevezem (tervezője után). Mindenkinek ismerős ikeás vászon. Hát igen, már meg is untam a szoknyából varrt tatyómat. Ez mégiscsak nyáriasabb, még ha fekete-fehér is. Még csak össze van fércelve. Tudnom kellett, hogy a kiötlött szabásminta jól szuperál-e. A füle is még csak papírból van rátűzve. :) Közben kiszabtam még kettőt a Komódhoz is. :) Szerintem nagyon jók lettek, legalábbis szívem szerint megtartanám azokat is. Remélem, hogy nektek is tetszenek majd. :)


6 megjegyzés:

  1. :))
    Én is írtam, mindháromnak. Jó időnként elővenni, beleolvasgatni...

    VálaszTörlés
  2. Nem is olvashatatlan az írásod! :D Az utolsó mondat, most nagyon nekem szólt :)

    A táska, és a korábbi félkész dolgok késszé válására is nagyon kíváncsi vagyok! :DDDD

    VálaszTörlés
  3. :)Kedves dolog ez a babavárós napló!

    VálaszTörlés
  4. Kedves gondolatok, amiket írtál! :o)
    ***
    Én is voltam úgy, amikor elkezdtem edzeni, hogy esténként nem tudtam már fent lenni és varrni... de ez természetes, regerenálódik a szervezeted. No meg lehet ez az idő is rátesz a "semmittevés"-re!
    Kitartást! :o) Más is van ezzel így, sztem!

    VálaszTörlés
  5. Sok szeretettel gratulalok a keszulodo kisemberhez!!! Az alkotasaid meg nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  6. Kedves Panka! Félreértettél. Nem jön újabb kisember, csak ha majd jön egyszer, akkor neki is írok a könyvecskébe. :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írtál! Gyere máskor is! :D

Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online