2009. december 19.

Egy tucat szivecske


A Komódba is készült 5, rendelésre is készült 5.
És most végre hazai pályára varrhattam. Igenis, lecsippentettem az ajándékok készítésére szánt időmből, mert hát kell majd arra a fára is akasztani valamit. 12 szívecskét varrtam, géppel!!!!!

Nagyon szép története van ám ennek a gépnek.
Tudjátok, hogy régesrég rossz már a varrógépem, pontosabban a pedál. Meg lehetett volna javíttatni, de húztam, halasztottam, igazából szerettem volna már egy újat. Csupán pénz kérdése volt mindig is a dolog. Aztán nemrég az én drága nagypapám (aki nemrég jött ki a kórházból, és vesztette el élete társát) nekem adta az övét. Igen, ő is szeret varrni (valahonnan csak jött ez a mániám). Régen mamával kis kötényeket, lányka szoknyákat, párnahuzatokat, kendőket... szabtak, varrtak és kihordták a piacra eladni. 2 varrógépet nyúzott el papókám, most 90 évesen vetette ezt az újat öcsémmel. Sajnos a körülmények miatt került hozzám, hisz érzi már papám is, hogy nem igen használhatja már ő ezt a gépet. Egy kis vadiúj, egyszerű Brother. Remekül varr, még ki kell ismernem, mert a doboza szerint talán kukacolni is tud. Meglátjuk!
Szóval nagyon nagy az örömöm, csodálatos karácsonyi ajándék, szomorú körítéssel!
Jött ám vele a varrósdoboz is, hamarosan lefotózom, micsoda kincs (főként a tartalma)!
***
A mai napom egyébként pocsék (na jó, nem teljes mértékben, voltak jobb pillanatok is). Jön a front, vele itt a migrén. Ábel is hisztisebb, ő is érzi az időváltozást. És Zsolti is. És így hárman, háromféle fejfájással elviselhetetlenek vagyunk, többnyire egymás számára. :(
Morgunk egymásra mindenért, Ábelt meg semmivel nem lehet lekötni. De majdcsak elmúlik holnapra.
***
És kész lett egy karácsonyi ajándék is. Szerintem nagyon szépre sikerült, de fotót nem mutathatok róla, mert bár ritkán, de olykor idetéved a gazdája. Hátha pont karácsony előtt kíváncsiskodik.

9 megjegyzés:

  1. Barbi, papókád jó helyre adta azt a Brothert. Nekem is az van, de csak egy nagyon alap gép. ... én csak kukacoskodni tudok vele, kukacolni nem! ;-)
    Papókád érzi, hogy jobb kezekben lenne nálad, mit, hogy a lakásban porosodjon, mert szerintem ő úgy érezheti, hogy mamikád nélkül a varrás már nem olyan. ... viszont TE a szebbnél szebb csodákat művelheted vele!
    S tudod mekkora kincset kaptál!

    VálaszTörlés
  2. Ugye lefotózod majd a fádat is talpig szívben? Csodás lesz, a szívek is nagyon klasszak!

    Én elvileg anyóstól örököltem egy varrógépet, de sosem láttam... Nem is vagyok benne biztos, hogy nem vitte el azt már valaki más... Hát varrni se tanulok meg így soha :D

    VálaszTörlés
  3. Gyöngyörűek a szivecskéid! Biztosan csodásak lesznek a fán...!

    Papókád pedig teljesen tisztában van vele, hogy jobb helyre nem is kerülhetett volna a gépecske! Használd örömmel, és alkoss vele szépségeket, szívből kívánom!

    A frontot mi is érezzük...elég hosszú volt a mai nap!

    Puszi!

    VálaszTörlés
  4. Ezek a szívek gyönyörűségesek!!!! Csodás fátok lesz!! :))))

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek a szivek,és hát az a fejfájás nem csak titeket ért utol.Sajnos nekem is széthasad a fejem.....nincs is kedvem semmit sem csinálni....:(
    De vigasztaljon a tudat, nemsokára karácsony:D

    VálaszTörlés
  6. Drága Barbi!
    Jobb helyre nem is kerülhetett volna ez a varrógép! Az előző varrógépemet én is örököltem a három éve elhunyt drága nagymamámtól. Nagyon öreg, sokat használt gép volt, de imádtam vele varrni!
    A szívecskék gyönyörűek lettek!

    Kellemes Karácsonyi Készülődést!

    puszi

    VálaszTörlés
  7. Hű, Barbi, ezek a szívek isteni szépek! Olyan kis country-sak! Nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy Te kaptad a varrógépet.
    A szíves karácsonyfáról mutatsz majd képet, ugye?

    VálaszTörlés
  9. Annyira tetszenek ezek a szívek, már a fejlécedben is kiszúrtam őket! :)

    És olyan jó, hogy nagypapád megajándékozott a varrógépével, jó kezekbe került. :)
    Kukacolni általában minden varrógéppel lehet, csak stoppoló fedél vagy süllyeszthető talp (anyagtovábbító) függvénye, meg egy olyan varrótalp, aminek rugós a szára. Szakboltban biztosan lehet kapni, szólj nyugodtan, ha segítsek. ;)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írtál! Gyere máskor is! :D

Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online