2009. augusztus 27.

SWAP2 meglepetésem Enikőnek

Nina SWAP játékának második körében is részt vettem. Első ajándékom külföldre indult (Michellenek Görögországba), mostani ajándékom Budapesten landolt Enikő kezében. Örül neki, egy nagyon kedves email-ben írta meg mindezt!
Igyekeztem ezúttal is valami nem megszokott kis meglepetést küldeni.
:D

Készült számára egy doboz, hímzéssel díszítve.

Tettem bele két hűtőmágnest, levél alakú flittereket, teákat, és egy gyűrű-tűpárnát (nagyon szeretem készíteni ezeket az apróságokat-gyorsan mennek és látványosak ;D).

Az egyik hűtőmágnes egy kis rongybaba country stílusban, a másik pedig egy kis töklámpás. Kis kerek fa alapra festettem meg a baba arcát és a tököt, akvarell festékkel.

A gyűrű-tűpárna is tök alakú, mivel a cserebere témája az ősz volt. Ebből a narancsszínű hímzett anyagból készült a másik ajándékom is.

Fabric is a piece of 28ct DMC Linen, with DMC threads.
Designs: Maryse - Sampler d'automne

Készítettem még Enikőnek egy tűtartót, no nem a hagyományos könyvecske alakút, vagy pinkeepet, hanem egy babát.
A Casa Mia kezdőoldaláról jött az ötlet. Persze nem akartam és nem is tudtam volna ugyanolyat készíteni, azért megközelítőleg olyasmi lett. Ott az alsószoknya a tűtartó, nálam a kötény lett az.
A feje levegőn száradó gyurmából készült, ami olyan lesz (olyan törékeny is), mint a kiégetett matt kaolin (kerámia). Színesceruzával megkapta vonásait, lakkoztam (körömlakkal! :D). A végtagjait is ebből a gyurmából szerettem volna elkészíteni, de sajnos nem jött össze úgy, ahogy elképzeltem, így ezek a darabok a kukában landoltak, és így végül a többi testrészét filcből varrtam meg. Minden porcikája, a ruhája is (varrógép híjján) kézzel készült (egyszer szoknyát akartam varrni magamnak ebből a szép anyagból ,aztán nem lett belőle semmi).

Alsószoknyája ugyan nincs, de kapott egy apró fodros, hímzett kis bugyogót.
:D
A haja kóc.


14 megjegyzés:

  1. Húúú, de jó dolgokat készítettél! A gyűrű-tűpárna fogott meg a leginkább, mrt ilyet eddig még nem is láttam. Viszont van itthon 3 gyűrűalapom.;-)

    VálaszTörlés
  2. De ezt nem tudom szó nélkül hagyni. Ez az alsónadrág!!! Beleszerettem!!

    VálaszTörlés
  3. Barbi!!!! Csúúúúúúcs vagy!!! Nagyon tetszenek!!!

    VálaszTörlés
  4. Barbi, azt hiszem, kreativitásban messze felül múltál mindenkit :) Nagyon klassz ötletek és mesteri kivitelezés, bravó :)))

    VálaszTörlés
  5. Szuper! Nem is tudok mit mondani... nagyon klassz kis csomagot állítottál össze.

    VálaszTörlés
  6. Ennyi ötletes meglepit!
    Az a tökös kis gyűrűpárna annyira...!!!!!!
    De minden más is nagyszerű lett!
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  7. Ó, teljesen elpirultam! Köszönöm mindenkinek! :D

    Viki! Ha gondolod, küldd el és gyártok rá neked valamit! ;D

    VálaszTörlés
  8. mindegyik nagyon ötletes és tökéletes kivitelezés, legjobban a tökös gyűrű-tűpárna tetszik:o)

    VálaszTörlés
  9. Tényleg nálam olvastam hamarabb.:D Azért itt is leírom, hogy nagyon kedves Tőled, köszönöm és akkor az egyik alapom repül Hozzád.:)

    VálaszTörlés
  10. Nekem is az, de a többi miatt sem szégyenkezhetsz! :)
    Nézz be hozzám! :)

    VálaszTörlés
  11. Hihetetlen mennyi báj, mennyi szépség fér el egy-egy ilyen "apró" munkádon! Olyan finom, kidolgozott részletekkel... maga a tökéletesség! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  12. Hát ez a tűtartó baba! Hát valami szenzációs! Olyan nagyon szépen megcsináltad, hogy csak na! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  13. Annyira csodás kis darab mindegyik, hogy le a kalappal Barbi! Precíz és aprólékos munkáidat van szerencsém élőben is megnézegetni, úgyhogy el tudom képzelni, hogy ezek is olyan tökéletesek. Az a fodros bugyogó csúcs!

    VálaszTörlés
  14. Húúúú, ez nagyon tutti ajándék! Látom, te is csíped az ilyen apró ceprő, de annál ütősebb ajándékokat! Nagyon találóak, ötletesek, inspirálóak!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írtál! Gyere máskor is! :D

Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online