2008. december 19.

Ajándékaim Edigének

Végre odaért Edithez is az ajándékom!
Nagyon izgultam, rendben megérkezik-e a csomag, mert rossz tapasztalatokat olvastam néhány blogostársnál a postával kapcsolatban. Szerencsére ott van és örül neki! :-)

Üröm az örömben, hogy harmadik ajándékozottam csomagját már csak januárban tudom postázni, sajnálom, de így alakult, szerettem volna karácsonyi ajándékként "átadni". Gyors vagyok, de ennyire mégsem. Mostanában tornyosultak a tennivalók. Ezt nem hiszem, hogy ecsetelnem kellene, szinte mindenkinél így van ilyenkor.


Hát íme az ajándékaim:

Az elmaradhatatlan sk képeslap. És a cica, amit már sunyi módon megmutattam korábban (ezért ide már nem teszem fel), Edit akkor még nem tudhatta, hogy Zoénak szánom. "Ő " készült el a tervezett ajándékok közül leghamarabb.




A kis monogramos zsákocskában tűpárnadoboz és ollóőr lapul. Kicsit bánom, hogy piros a színvilága, mert Edit nem szereti a pirosat, bár azt írta egyszer, hogy csak viselni nem szereti. Azért kicsit bepánikoltam, hogy fog-e neki tetszeni.


Fő-fő ajándékom pedig egy tásdoboz. Hasonlóan vontam be, mint a sajátomat. Ez egy sokkal szebb és erősebb bambuszdoboz, apró láncocskával. Teleraktam illatos Earl Grey-jel. A borításon mindent bevetettem: patchwork, tűzés, lánc- és laposöltés, gombok... Egyes részeket úgy kitömtem, hogy akár tűpárnának is használható. :)




Edit, használd mindet egészséggel! Örülök, hogy időben odaért!


:-)

8 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a doboz!!!!Remek ötlet!

    VálaszTörlés
  2. Ez a teàsdoboz a kedvencem lett, nemhiàba nagy teaivòk vagyunk!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépséges sok-mindent csináltál :))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép az összes. De a teásdoboz a kedvencem, nagyon jól sikerült!!

    VálaszTörlés
  5. Drága Barbi! Szeretném még egyszer itt is megköszönni ezeket a csodás ajándékokat. A szemem, szám is tátva maradt ezt a hatalmas csomagot kibontva. Minden, egytől-egyig nagyon tetszik - még a piros is, mert tényleg csak ruhában és magamon nem szeretem... Boldog vagyok!

    VálaszTörlés
  6. Úgy örülök, hogy boldog vagy! Nagyon szívesen mindent!:)))

    VálaszTörlés
  7. Fantasztikus ajándékok és mind-mind a kezed munkáját dícséri! Büszke lehetsz magadra! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm a kedves szavakat! :-)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy írtál! Gyere máskor is! :D

Keresztszemes készletek

Keresztszemes készletek
Kattints!
 

blogger templates | Make Money Online